Köszönjük, hogy érdeklődő figyelmével megtiszteli az egészen az Árpád-korig - azon belül is a XII. századig - visszanyúló múltban gyökerező, nem egészen 1600 fős, gyönyörű táji környezetben található községünket. Örömünkre szolgál, hogy az Agrárminisztérium Hungarikumok Főosztálya által támogatott Szabolcsveresmart Község Önkormányzatának Hung-2022 projektjén belül megalkothattuk az Ön számára ezt a különleges "kincs értékű" weboldalt, amely a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény, azaz a hungarikumtörvény alapján megszülető Szabolcsveresmarti Települési Értéktár munkáját fókuszba helyezve mutaja be településünk értékeit, azaz fő karakterünket.
Bővebben...Szabolcsveresmart község 2017-ben kapcsolódott be a magyar nemzeti értékmozgalomba a szintén szabolcsi, kisvárdai születésű történész, író Kocsi Erika szakmai inspirációja és partnersége révén a korábbi településvezetés ideje alatt. Büszkék vagyunk rá, hogy helyi kincseink felkutatásával, és a hungarikumtörvény szerinti helyi, ezáltal nemzeti értékként történő azonosításával mi is hozzájárulhattunk a nemzeti kincsekből szőt jelképes "értékvászon" egyedi, mégis karakteres mintázatának gyarapításához. A nemzeti értékmozgalomról itt tájékozódhatnak bővebben a kedves érdeklődők:
Bővebben...Érdemes megismerni a sokak által tévesen "sötétnek" titulált Szabolcs rétközi világának értékgazdagságát.
Nagy élmény lehet a gyermekeknek, ha nem csak az iskolapadban, hanem közös családi kirándulások során is megismerhetik hazájuk eldugott szegleteinek szépségeit is.
Az életben a valódi tudás nem csak a könyvekből nyert ismereteket jelenti, hanem a személyes élményeket is.
Ha teheti, látogasson el hozzánk és tájékozódjon a velünk kapcsolatos érdekességek, tudni érdemes, hasznos információk és látnivalók tekintetében. Az Ön megtisztelő kíváncsiságának kielégítésére összeállítottunk egy "online információs csomagot" magunkról, amelyet bármikor "elővehet" az online térből, ha bármi érdekli. Kattintson ide:
Bővebben...